Hagyományainkhoz híven, az idén megrendezett Mago Partnernap is sikeresen lezajlott. A különböző előadások közben a megjelentek szabadon feltehették kérdéseiket, elmondhatták igényeiket és meghallgathatták az ITware Kft. ajánlatait a 2009-es évre vonatkozóan.
A kedvezőtlen időjárási viszonyok miatt sajnos többen nem tudtak eljönni a rendezvényünkre, viszont akik eljutottak nem távoztak üres kézzel, hiszen tombolát is sorsoltunk, melyen fődíjunk, egy GPS navigációs rendszer volt.
További nyereményeink között volt 1 ingyenes modul, melyet a nyertes maga választhatott ki, valamint 1 napos díjmentes oktatás is kisorsolásra került.
Előadásaink során részletes információhoz juthattak vendégeink a legújabb mago.net verzióról (2.11.2), a további várható fejlesztésekről, és megtekinthették egyéb saját fejlesztéseinkbe is, úgymint:
Bérszámfejtő rendszer és CRM (Customer Relationship Management) mago.net-hez való illesztésének lehetőségéről is tájékoztattuk a megjelenteket, és röviden beszámoltunk a Pályázati lehetőségekről is, valamint az általunk nyújtott rendszeradminisztrációs és hardverbeszerzési támogatásról.
Szeretnénk megköszönni minden kedves Ügyfelünknek a jelenlétet, hiszen rengeteg visszajelzést, véleményt és kérdést is kaptunk, melyeket a mago.team mindenféleképp arra fordítja, hogy ezeket megválaszolva és értékelve a továbbiakban is a lehető legjobb színvonalon szolgálja ki Önöket!
Amennyiben további információra lenne szüksége a megemlített újdonságokról, fejlesztésekről, esetleg érdekelné a teljes előadás anyaga, csak nem sikerült részt vennie a rendezvényünkön, kérjük bizalommal keressen fel minket!
mago.team
Képek: